Albert Soesman az ember testi-lelki-szellemi érzékeléséről írt könyvében azt vizsgálja, miképpen tudjuk a világhoz való kapcsolódásainkat úgy megtisztítani, hogy minél inkább megismerhessük az anyagi világban manifesztálódó szellemit. A könyv 1998-as első magyar kiadása óta a digitális környezet által okozott radikális változások miatt egyre nagyobb kihívás az objektív, „való” világ és szubjektív világunk „reális” megismerése. Életünk felgyorsult, az események sokszor megemésztetlenül, feldolgozatlanul kerülnek a tudatalattiba. Világunk telíti az érzékeket, miközben sok közülük kielégítetlen, „éhes” marad. A virtuális valóság könnyen beszippant, alternatív valóságok épülnek egymás mellett. A szemlélő, a megfigyelő, akinek személye alapvetően meghatározza az érzékelés teljes folyamatát, gyakran zavarodott. Miközben az ember képessé válhatna a világot olvasni.

Érzékeink erőteljes ingeráradatnak vannak kitéve – ebben a kihívásözönben célravezető a tudat megtisztított egébe, az intuíciók forrása felé irányítani figyelmünket. 

Egyre nyilvánvalóbb, hogy társadalmunk sok szempontból betegítő. Amit ma normálisnak tekintünk, az csak szokványos, de valójában egyáltalán nem egészséges. A kicsi gyermek nagyon hamar becsukja érzékszerveit, és a nevelők részéről nagyfokú lelemény szükséges, hogy azokat – akár csak rövid időre – képes legyen újra kinyitni.

A fizikainak hitt érzékszerveink is az ember mint szellemi lény kapui a való, földi világba, individualitásunkból születő figyelmünk csatornái. A Földön inkarnálódó individuum kapui nagyon különbözőek lehetnek: van, aki elsődlegesen a lelkén, más a testén (pl. a mozgáson), megint más a szellemén keresztül képes erőteljesebben kapcsolódni környezetéhez, embertársaihoz. Hogyan is működik az a tizenkét érzék, amely eszközként rendelkezésünkre áll? Miképpen tudjuk ezeket ápolni, gyógyítani?