Egy képíró – Karátson Gábor

Szerkesztette, az életrajzot összeállította és az illusztrációkat válogatta: 

Béni Gabriella

Karátson Gábor ösztönösen, saját intuíciói, olvasmányélményei, természet- és Duna-szeretete, valamint a maga számára kijelölt tanulási út tapasztalatai alapján hozta létre művészete összetett kifejezésrendszerét – írja Gabriella.

A füzetben sokszor idézi is Karátson Gábort:

“Hat-hét éves lehettem, amikor nagyanyám karácsonyra kapott egy Rembrandt rézkarcait reprodukáló albumot, és másnap színes ceruzával én is készítettem egy „Rembrandt-albumot”.

(…)

A börtönben, tulajdonképp önvédelemből, a modern fizika hatása alatt, valamiféle determinisztikus-mechanisztikus-matematikai világképet tettem a magamévá, amelyben az “életvilág” (adott esetben a börtön) mint merő illúzió jelenhetett meg. 

(…)

1958–1962 [Hallgatás, visszatérés a festészethez]
Bizonyos voltam abban, hogy magyarul ezentúl csak hazudni lehet, amire nem volt semmi kedvem; szerepe lehetett ennek is abban, hogy szabadulásom után a festészet, a leonardói „néma nyelv” iránti érdeklődésem újraéledt. Aminek persze, mint számomra idővel kiderült, a puszta veszélyességen túl mélyebb értelme is volt, későbbi ökológiai érdeklődésemmel is összefüggô: a festészet a hivatalos, technicista világnyelvből rég kiszorított gondolatok kifejezésére is képes, s így bizonyos értelemben a költészet másik felének is tekinthető.”