Azt gondoljuk: elég okos és jó vagyok, úgy ahogy vagyok ahhoz, hogy megoldjam a magam és a világ élet-kérdéseit.
Nos, a nagy művészeknek naponta több órát kell gyakorolniuk. És mi, akik talán nem is vagyunk olyan nagy virtuózok a megismerés és a morális kérdések területén, mennyit gyakorolunk ezen az általános-emberi területen?

„Ez a szöveg tudatunkat akarja tágítani, iskolázni. Olvassuk, és könnyedén elszédülünk. Miről is van itt szó? Nem a gyerekeinkről fogunk itt hallani? Éppenséggel azokról, akikkel gondunk van – a nehéz gyerekekről? Mintha itt rólunk lenne szó (…) a mi figyelmünkről, a mi koncentrációs lehetőségeinkről, a mi belső tartásunkról.”

Ha fizikai munkát végzünk, vagy valamilyen célirányos tevékenységet folytatunk, rendszerint a “kemény” akaratot használjuk. A beszédben, az emlékezésnél, minden művészi tevékenységnél és a meditációban azonban másfajta akarat működik. A szerző megmutatja, hogyan tanulhatjuk meg meditáció és gyakorlás révén ennek a „szelíd” akaratnak az alkalmazását.

A mai ember irracionálisan viselkedik, amikor megfeledkezik mind a gondolkodásban, mind az észlelésben való szerepéről. Ez a felejtés nem ártatlan-véletlen. Ha az ember felhagyna ezzel a felejtéssel, akkor az előtt a feladat előtt állna, hogy egész világképét, kultúráját, a szociális berendezéseket meg kellene változtatnia.