Trauma, betegség és gyógyulás mérgező világunkban
“… vannak normális emberek, és ott vannak a betegek, akikre depresszió, szorongás, függőség, skizofrénia, bipoláris rendellenesség, vagy figyelemhiányos hiperaktivitás vagy számos egyéb állapot jellemző. Amit én látok, az folyamatos átmenet, ami mindannyiunkra jellemző. Ezek a jellemvonások ilyen vagy olyan mértékben szinte mindenkinben jelen vannak. Az csak egy mítosz, hogy vannak normálisak és vannak abnormálisak…”
Az alapgondolat: “… társadalmi és gazdasági kultúránk az alaptermészetéből következően hoz létre olyan stresszorokat, amelyek az elmúlt jó néhány évtizedben egyre fokozódó erővel, különösen komolyan veendő módokon ássák alá a jóllétünket.”
Erich Fromm szavaival kezdődik a könyv bevezetője: “Az, hogy több millió ember osztozik ugyanazokban a bűnökben, még nem változtatja ezeket a bűnöket erényekké; az, hogy olyan sok tévedésben osztoznak, még nem változtatja ezeket a tévedéseket igazsággá; és az, hogy többmilliónyian osztoznak a lelki zavaroknak ugyanazon formáiban, még nem változtatja ezeket az embereket lelkileg egészségessé.” /Utak egy egészséges társadalom felé/
Aztán így folytatódik: “Minden idők legegészségmániásabb társadalmában nincs minden jól.
Az egészség és a jó közérzet korunk mániájává vált. Sok milliárd dolláros iparágak élnek kiválóan abból, hogy az emberek folyamatosan hajlandók – lelki, érzelmi és természetesen anyagi – áldozatokat hozni vég nélküli küzdelmükért, amelyet a jobb táplálkozásért, a fiatalosabb kinézetért, a hosszabb, esetleg energikusabb életért vagy legalább a kevesebb tünetért vívnak. A színes magazinok borítóin egészségügyi újdonságokról áradozó, feltörekvő szépségek, a tévés hírek, a mindenütt jelen lévő hirdetések és a mindennapi online tartalmak áradata mind az önjobbítás ilyen vagy olyan formáját sulykolja. Mi pedig mindent elkövetünk, hogy tartsuk a tempót: bevesszük az étrend-kiegészítőket, bérletet váltunk a jógaórára, ismét elkötelezzük magunkat egy új étrend mellett, kifizetjük a genetikai vizsgálat árát, stratégiai döntést hozunk, hogy inkább a rák vagy a demencia ellen vegyük fel a harcot, orvosi tanácsok vagy alternatív gyógymódok segítségével küzdünk a test, a szellem és a lélek bajai ellen.
Kollektív egészségünk mégis egyre romlik.
Mi történik itt? Mit jelent, hogy modern világunkban, az orvostudomány szellemi képességeinek és kifinomultságának csúcsán egyre több krónikus betegséggel és más megpróbáltatásokkal, pszichiátriai betegségekkel és addikcióval találkozunk? Mi több, ha egyáltalán feltűnik mindez, miért nem rémülünk meg tőle? És még ha eltekintünk is az aktuális katasztrófáktól, például a Covid–19járványtól, hogyan találhatunk rá a sokféle kór megelőzésének és meggyógyításának módjára?”
A szerző felfedi, hogy “az alcímben használt „mérgező” utalhat a környezetünkben előforduló szennyezésre, amely az ipari kor hajnala óta valóban az életünk részévé és az emberi egészség egyik legnagyobb ellenségévé vált. Az azbesztportól a megzabolázhatatlan szén-dioxidig valóban bővelkedünk a környezetünkben felbukkanó igazi mérgekben. De értelmezhetjük a „mérgezőt” a mai, poppszichológiai jelentésében is. Ebben az esetben negativitást, bizalmatlanságot, ellenségeskedést és megosztottságot értünk rajta, és kétségkívül a jelenlegi szociopolitikai helyzet egyik fontos jellemzője.
E kétféle jelentés egyaránt jelenlegi témánk része lehet, de a „mérgező világ” kifejezés az én szóhasználatomban valami szélesebb körűt és mélyebben gyökerezőt jelent: a társadalmi struktúrák teljes kontextusát, azokat a hitrendszereket, hipotéziseket és értékeket, amelyek körülvesznek, és szükségképp áthatják életünk valamennyi aspektusát.”
Szerinte “az, hogy a társadalmi létezés hatást gyakorol az egészségre, nem új felfedezés, de soha nem volt még ennyire sürgős, hogy szembenézzünk vele. Mai életünk legfontosabb és legnagyobb hatású egészségügyi kockázatának látom, amelyet – hogy csupán néhány jelentős tényezőt említsek – az egyre fokozódó stressz, a társadalmi egyenlőtlenség és a klímakatasztrófa tart lendületben.”
Merrefelé lehet a kiút? “A jóllétről kialakított elképzeléseinknek az egyéntől a szó minden értelmében a közösségi felé kell elmozdulnia. A globális kapitalizmus korszakában ez különösen fontos, hiszen Morris Berman kultúrtörténész szavai szerint „a totálisan kereskedelmivé vált környezet a teljes mentális világot korlátok közé szorítja”. Ha ehhez hozzáadom a test és lélek a következőkben megvitatandó egységét, e gondolathoz még azt is hozzátehetem, hogy a globális kapitalizmus totális fiziológiai környezetet is képez.”
Tehát a test és a lélek egysége.
“Központi problémánk az, hogy nem tudjuk, kicsoda vagy micsoda az ember. Mégpedig azért nem, mert nincs megfelelő képünk az emberi szóról, az emberi beszédről, és a szóról egyáltalán… Minden, amit egymásnak, egymásért és egymás ellen teszünk – beszéd, vagy legalábbis annak kellene lennie. És mert nem tudjuk, hogy ki az ember, ezért azt sem tudjuk, hogy mi az, ami számár üdvös és jó – az “ösztönöneinkre” szemmel láthatólag nem hagyatkozhatunk e tekintetben. Csoda, ha rosszul mennek a dolgok?”
Írja Georg Kühlewind A normálistól az egészségesig című könyvében.
“… túlságosan kényelmesek vagyunk. Azt gondoljuk: elég okos és jó vagyok, úgy, ahogy vagyok ahhoz, hogy megoldjam a magam és a világ élet-kérdéseit. Nincs szükségem különleges teendőkre. Nos, a nagy művészeknek naponta több órát kell gyakorolniuk. És mi, akik talán nem is vagyunk olyan nagy virtuózok a megismerés és a morális kérdések területén, mennyit gyakorlunk ezen az általános-emberi területen?”