A mai ember figyelme szórt, csak percekig tud koncentrált lenni. Szinte mindannyian tapasztaljuk ezt mindennapi életünkben. A szórt figyelem gyengíti emberi kapcsolatainkat, és megnehezíti a mindennapok megélését. Ajánljuk ezt a könyvet mindazoknak, akik elszánták magukat, hogy elinduljanak koncentrációs képességük fejlesztésének útján.

Az olvasó, aki kezébe veszi ezt a könyvet, a bibliai szövegeknek egy szokatlan megközelítését élheti át. Ezen szövegek mentén – melyek nem történelmi dokumentumok – kirajzolódik a tudat mai szerkezete és működése, így megnyílik az út afelé is, hogy az ember ténylegesen a saját kezébe vegye sorsának, életének irányítását.

Ez a könyv azokhoz szól, akik keresik a kapcsolatot az isteni világgal s az önmagukban lakozó istenivel. Ma ez a kapcsolat nem adott. Tudatos erőfeszítést kell tennünk, hogy ez a kapcsolat élővé válhasson. A szerző sok évtizedes gyakorlatából hitelesen mutatja meg az önnevelés lehetőségeit, miközben nem kész utat mutat, hanem kérdéseivel inspirál.

Az individuális ember egyetlen kijelentés, egy szó, egy nagy intuíció.
Az igazság szeretete minden más szeretet kezdete. Az emberi szeretet a másik ember igazságára vonatkozik. A szó valósága, hullámzása tôlem hozzád; ez a realitás, amely képes valóban összekötni az embereket. A Logosz az, aki az embereket emberiséggé kapcsolja össze.

„Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala az Istennél.”
Az ember, mint szóra képes lény, behozza a törvények világába a szabadságot; a szabadság világába pedig a megjelenő szavak újonnan meghódított világát – az emberi megismerést és teremtést. A Szó állt történetének kezdetén, a Szó áll középen, és a Szóval is fog bevégződni.

Az ember léte a szóban kezdődik, amely az én és a te között lebeg. A Logosz kapcsolja össze az embereket a szón át. Aki másban keresi az összekötő elemet, elmegy az új parancsolat mellett. „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat” – ez nem „összehasonlítás”, sokkal inkább azt jelenti: szeresd őt, mert valójában te vagy az, ő hordozza igazi lényedet.

A szó-jellegű játssza a központi szerepet az itt következő vizsgálódásokban, és nem az idea. Az emberi szó, mivel részben megjelenik az érzeti világban, részben rejtetten, a tudat tevékenységeként él, egyaránt szolgálhat az ember és az érzeti világ modelljeként. Ezeknek – akárcsak a szónak – maga az ember adja rejtett részét, értelmét.

„Ahhoz, hogy a teremtés nyolcadik napja, a világnak ember általi továbbteremtése beköszöntsön, az embernek Szent György mozdulatát kellene megvalósítania. (…) Lefordítva mai nyelvünkre: az emberi nem válságát csak úgy oldhatjuk meg, ha tudatos utat találunk a lélek ege felé (…) nem a sárkányra kell szegeznünk a tekintetünket.”

„Ez a könyv a szerző szándékától függetlenül a modern művészet általános jellemvonásához közelít: sok aktivitást követel az olvasótól, ha a közönséges értésen túl egyéb elvárásokat is táplál – a szerző reménye ez. (…)
Az első tanú a reflektáló, aki a tudati folyamatok múltjáról tanúskodik, a második az igazi tanú, aki a saját jelenét átéli.”

Azt gondoljuk: elég okos és jó vagyok, úgy ahogy vagyok ahhoz, hogy megoldjam a magam és a világ élet-kérdéseit.
Nos, a nagy művészeknek naponta több órát kell gyakorolniuk. És mi, akik talán nem is vagyunk olyan nagy virtuózok a megismerés és a morális kérdések területén, mennyit gyakorolunk ezen az általános-emberi területen?

„Ez a szöveg tudatunkat akarja tágítani, iskolázni. Olvassuk, és könnyedén elszédülünk. Miről is van itt szó? Nem a gyerekeinkről fogunk itt hallani? Éppenséggel azokról, akikkel gondunk van – a nehéz gyerekekről? Mintha itt rólunk lenne szó (…) a mi figyelmünkről, a mi koncentrációs lehetőségeinkről, a mi belső tartásunkról.”

A könyvben a szerző egy autista kislány ápolása közbeni mindennapi küzdelmeit írja le. Van-e, lehet-e folytatás, olyan-e a világ körülöttünk, amelybe képes lehet egy autista kislány kilépni?

A történet Németországban játszódik, de akár hazánkban is történhetne. Az őszinte hangvétel, a bátorság és elszántság sok embernek adhat erőt a mindennapokban.

Ha fizikai munkát végzünk, vagy valamilyen célirányos tevékenységet folytatunk, rendszerint a “kemény” akaratot használjuk. A beszédben, az emlékezésnél, minden művészi tevékenységnél és a meditációban azonban másfajta akarat működik. A szerző megmutatja, hogyan tanulhatjuk meg meditáció és gyakorlás révén ennek a „szelíd” akaratnak az alkalmazását.

A mai ember irracionálisan viselkedik, amikor megfeledkezik mind a gondolkodásban, mind az észlelésben való szerepéről. Ez a felejtés nem ártatlan-véletlen. Ha az ember felhagyna ezzel a felejtéssel, akkor az előtt a feladat előtt állna, hogy egész világképét, kultúráját, a szociális berendezéseket meg kellene változtatnia.