Georg Kühlewind

Székely György (írói nevén Georg Kühlewind) 1924-ben született Budapesten, értelmiségi, több nyelven beszélő családban. Fiatal korában érdeklődési körébe tartozott az irodalom (Rilke, Thomas Mann, Hölderlin), a mitológia (Kerényi Károly), a pszichológia (hamar megismerkedett Freud és Jung műveivel) és a zene (19 éves koráig zongorázott, zongoraművésznek készült).

A második világháborúban Buchenwaldba került zsidó származása miatt. 1945-ben beiratkozott a Műszaki Egyetemre, amelynek elvégzése után az egyetemen maradt. 1988-ig, nyugdíjazásáig, itt dolgozott professzorként, kutatóként a fizika-kémia tanszéken – több találmány köthető a nevéhez. Kutatói tevékenysége révén jutott el külföldre is, ahol jelentős, szellemtudománnyal foglalkozó személyiségekkel ismerkedett meg.

Megközelítőleg 25 könyve jelent meg nagy példányszámban és több kiadásban (német nyelven írta őket), amelyeket számos nyelvre lefordítottak, többek között angol, spanyol, grúz, francia nyelvekre. Különös figyelmet fordított az úgynevezett nehezen kezelhető (autista, hiperaktív) gyerekekre.

Kiadónk megítélése szerint Székely György könyvei forradalmian újak, és számos területen újfajta, időszerű megközelítéseket mutatnak az európai gondolkodásban.

2006. január 15-én hunyt el Budapesten.

Kiadónknál több kötete is megjelent magyar fordításban: az ő művei képezik gerincét az Aletheia sorozatunknak.

Főmenü
×
×

Cart