Paul Matthews

Több éven keresztül dolgozott lektorként és és a közösség költőjeként a Forest Row-i Emerson College-ban. A Sussexi Egyetemen folytatott tanulmányai alatt a Tizenegyedik Ujj című költészeti magazin szerkesztője volt Paul Evansszel, ebben az időszakban vette fel a kapcsolatot az akkoriban aktív kortárs költőkkel, többek között az egyesült államokbeli Robet Duncannel, akitől sok inspirációt merített.
Írásai folyamatosan jelennek meg irodalmi folyóiratokban és antológiákban.

Eleinte gyermekeket, majd felnőtteket tanított, s ennek folyamán kezdett érdeklődni a nyelv “élete” iránt, ahogy az az osztálytermekben, otthon, munkahelyen és a mindennapi kapcsolatokban működik. Két könyve is született ebből a kutatásból, ezek egyike az Énekeld meg a teremtést!, mely Kiadónknál jelent meg magyar fordításban.

Egyik fontos küldetésének tekinti, hogy a gyermekek tapasztalatot gyűjtsenek az eleven nyelvről és a képzeletről a tanórák keretében is.

Főmenü
×
×

Cart