„Karátson Gábor 1993-ban megjelent esszéje Az Istenről való beszéd ma, itt címet viseli. Az Istenről való beszéd lehetőségének problémája olyan kérdés volt, amelyet Karátson Gábor sokszor, sok írásában fölvetett. A problémában nemcsak nyelvi kérdést látott (lehet-e beszélni egyáltalán az Istenről?), hanem egy mélyebb létkérdést is. Nevezetesen azt, hogy mi, az emberek, képesek lehetünk-e arra, hogy megértsük az Isten lényegét. Az  említett  esszében  aztán  tömören  ki  is  mondja,  hogy „Istenről  sehogyan  sem tudok beszélni. Se  én,  se  más. Ez  az  alaptapasztalat.  Nem  tud  róla  beszélni  senki.  A  Biblia  beszéde  is:  képes  beszéd.” S  miközben  folyton  az  Istenről  való  beszéd  lehetetlenségén  elmélkedik,  valójában ő sem tesz mást, mint az Istenről beszél.

Az Isten mellett a másik nagy témája a Biblia volt. Amint az előbbi idézet is mutatja, Karátson a Biblia beszédét és szavait sem tartja elegendőnek, hogy az Istenről szóljon, de kijelenti azt, hogy a Biblia beszéde „képes beszéd”. Mindebből talán logikusan következik, hogy a „képes beszéd”, vagyis a képek nyelve lehet igazán alkalmas arra, hogy az Istenről szólhassunk. Valóban: a szavak elkopnak, jelentésük kiüresedik, kontextusba kerülnek, inkább elfednek, semmint feltárnának bármit is. Szavakat nem lehet teremteni, mert azok készen állnak,  használja  őket  a  cipész, a kalauz, az író, a politikus, a művész. Mind-mind ugyanazokkal  a  szavakkal  dolgoznak,  s  a  gondolkodó  ember okkal érezheti azt, hogy a szavak béklyózzák a gondolatait.”