„Karátson Gábor, a festő, az író, a közéleti személy, a Duna Kör tagja és a duna-kanyari vízlépcső megépítésének ellenzője, az egyik legismertebb alakja volt a 20. század végi – 21. század eleji magyar szellemi életnek. Az előző „címekhez”
hozzátehetjük azt is, hogy a kínai filozófia híve és fordítója, noha jóval kevésbé ismerjük elemzésekből, tanulmányokból vagy esszékből munkásságának ezt az oldalát.

Jelen írás éppen azt a kérdéskört igyekszik körüljárni, hogy miért fordított kínai szövegeket, s miért éppen azokat a kínai szövegeket választotta ki Karátson Gábor a hatalmas kínai szöveganyagból, amelyeket lefordított. Melyek voltak Kelet iránti érdeklődésének mozgatórugói, hiszen nem magától értetődő, hogy a 20. század második felében Magyarországon valaki felnőtt fejjel kínai filozófiai szövegek fordításába kezdjen.

A tanulmány azt a kérdést is vizsgálja, hogy mi a helye ezeknek a kínai szövegeknek a kínai kultúrában, s mi Karátson fordításainak helye a nyugati világ kínai fordítási irodalmában.

A kínai szövegek iránti érdeklődés, pontosabban a kínai írás édesanyjától kapott örökségként maradt meg Karátson Gáborban. „A távol-keleti dolgokba anyám kezdett bevezetni azon az ostromkarácsonyon, amelyre néhány héttel az utolsó becsapódó akna már meg is ölte, és amely után már soha többé semmi sem lesz olyan, mint azelőtt volt. Kínai »fametszeteket« rajzoltam a pincei priccsen, megnyálazott tintaceruzával sima kis  falapokra.  […]  a  »kínaiság« – China fever – mélységes  érzelmi  és  érzéki  jelentőségre tett szert bennem az első pillanattól fogva.”