Ez a könyv a szerző szándékától függetlenül a modern művészet általános jellemvonásához közelít: sok aktivitást követel az olvasótól, ha a közönséges értésen túl egyéb elvárásokat is táplál – a szerző reménye ez.

Habár a mindennapi tudat határa felfelé, a tudatfeletti irányában elmosódott – ezért lehetséges a mindennapi tudat számára a tisztán logikus gondolkodás és a művészi érzés – a tudatfeletti átélését szakadék választja el a mindennapi tudattól. A szakadék a mindennapi tudat értelmetlen formákhoz való ragaszkodásából áll, mely által a magam-érzése – és egyúttal az attól való jogos félelem létrejön, hogy az én-tudat túl gyenge a tudatfeletti erők hatalmasságának elviseléséhez.

Ezt a küszöböt biztonsággal csak úgy lehet átlépni, ha egyrészt egy relatív megformálatlan én-tudat, másrészt egy befogadó – pillanatig üres – figyelem jön létre. Más szavakkal: ha a lélek individuális szellemmé válik. Ahogyan a lélek én-tudat valami formáltra vonatkoztatva, úgy a szellem én-tudat semmire, semmilyen formára sem vonatkoztatva. A lelki én-tudatról lemondani csak egy erősebb ön-tudat képes, mely erősebb annál, amiről lemond.

Ez a fejlődési folyamat úgy is leírható, mint átmenet a tanútól az igazi tanúhoz. Az első tanú a reflektáló, aki a tudati folyamatok múltjáról tanúskodik, a második az igazi tanú, aki a saját jelenét átéli.